Valaki miatt visszakapcsoltam egy röpke pillanatra a blogot - de eljátszottam a gondolattal, hogy visszatérek a halálból.

"ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól"

És bár a Gonosz most talán épp elszunnyadt bennem, az elkövetkező hetekben mérettetek meg, hogy érdemes-e újrakezdenem - és pedig az Isten óvjon meg attól, hogy könnyűnek találtassak.

- És azóta volt veled valami?

- Hát, néha mikor éjszakába nyúlva hallgatok valami mélységesen szomorú podcastet, hajlamos vagyok azt hinni, hogy van valami mondandóm a világnak. Pedig csak én is szomorú leszek és ennyi.

- Na igen.

És ahogy a fürdőkád szélén ülve, lábai közt belebambult a bokáig érő víz tükrén fodrozódó meztelen test sziluettjébe - egy pillanatra engedte, hogy agyának összes tekervényét átjárja a város hűtő-, mosó- és számítógépeinek szüntelen duruzsoló kakofóniája.

A háztetőkről lomhán gomolygó, szertefoszló gőzök nem értették, mit próbál elmondani - és nem is hibáztatta őket ezért.

Mit kell csinálni? Ami helyes, vagy ami jobban megéri?

Nyilván legtöbben azt válaszolják erre a kérdésre, hogy tedd azt, ami helyes. Viszont mi van akkor, hogyha rajtam kívül nagyjából mindenki magasról leszarja, hogy helyesen cselekszem-e? Vagy tegyük fel másként a kérdést: ha rajtad kívül mindenki Tomóceusz Katatiki, akkor van értelme Gyugyunak lenni?

Az utóbbi időben erősen foglalkoztat az előbbi kérdéskör. Az elmúlt egy évben ugyanis sokat tanultam arról a mindennapi mocsokról, amiben élünk; és most, tizenkilenc évesen - mondhatni az "élet küszöbén állva", úgy érzem válaszút előtt állok: legyek én is elnyomó, vagy próbáljak a széllel szembe... ? És egyáltalán létezik-e ilyen válaszút? Nem arról van-e szó, hogy senki sem akar ténylegesen elnyomni senkit, de a mindennapok apró okosításain keresztül végeredményben mégiscsak kézzel-lábbal húzzuk, tiporjuk a többieket?

Sajnos annyi a naponta rámzúduló álhír / szenny / bulvár / szimplán értéktelen INPUT, h. a jelenlegi munkám helyett főállásban napi 8-10 órában csak azzal kellene foglalkozzam, hogy ebből a trágyakupacból leszűrjem az életemet VALÓBAN befolyásoló eseményeket. A többi szennyet, amit azért generáltat gépek millióival a Nagy Tervező, hogy ne lássam ne döbbenhessek rá miattuk a háttérben folyó Nagy Összeesküvésre, na ezek egyáltalán ne is kerüljenek elém. A XXI. század fegyvere nem az atombomba vagy a géppuska, hanem az információ-dömping. Twitterből, faszbukból realtime okádják az arcomba a sekélyes értéktelen semmit a hasonlóan sekélyes és értéktelen “ismerőseim”. Ha bedőlök ennek a sok szociális hálós marhaságnak, értékes időmet ennek a szemétnek a processzálására fordítom, nem arra hogy a valós életben éljek.
Faszbuk népszerűsége, a sok ezer jutubos camwhore is csak azért kelhetett életre, mert akármennyire is az ellenkezőjét hazudja mindegyik technológia, azért igencsak megszakadt a kapcsolat az emberek között. Ahelyett hogy személyesen elmondanám az igazi barátaimnak, kiteszem az üzenőfalra, így nem is kell találkoznom egyikükkel sem, plussz olvashatja az a sok száz félismeretlen is, akikkel már 10-20 éve 1 szót nem váltottam, de különben szarul nézne ki hogy nekem csak 30 ismerősöm (a ténylegesek) van. Szóval akkor ez az a qrva nagy szocializáció, majd a gépek elmondják helyettünk?

Írta soder a plastik.hu-n.